SMINK DIVAT Magazin

    Oldalainkat 6 vendég böngészi

Smink: a romlott úrinő

E-mail Nyomtatás PDF

A nyolcvanas évek minden változata ultramenőnek számít idén, nem csoda, ha év végére a sminkesek már kezdik megvadítani a dolgokat. Ez a smink például nem nappali viselet, de még ahhoz is kell némi merészség, hogy az ember lánya buliba elkészítse.

 

Először is, fel kell rúgni hozzá azt az alapszabályt, mely szerint vagy a szem, vagy a száj hangsúlyos, de a kettő együtt nem megy. Nos, a nyolcvanas években ment, úgyhogy nincs semmi csoda abban, hogy az erős szemfestés mellé itt feltűnő, sötét rúzs is dukál. A száj erősen kontúrozott, de pontosan ugyanazzal a pirossal, amilyen a matt hatású, tartós rúzs.

Az arcbőr makulátlanra van alapozva, a szemöldök natúr, ez még inkább kiemeli a drámai szemeket. Ezek elkészítéséhez szürkésfekete szemfestékre van szükség, amit satírozással egészen a szemöldök ívéig felviszünk, de úgy, hogy a szemhéj középső része natúr maradjon. Ide kerül majd az óarany pigment, amelynek egy kis korrektorral (profibbak szemfesték-alapozóval) készítjük elő a helyét.

Az arany pigment határozott körön belül maradjon a szemhéjon, s használjunk több réteg szempillaspirált a még előkelőbb hatás kedvéért. A biztonság kedvéért nappali fényben is ellenőrizzük, jól áll-e ez a smink – kár volna elrontani egy szép estét azzal, hogy nevetségessé tesszük magunkat. Ezt a sminket ugyanis viselni kell, ahogy Cato Van Ee is teszi a Flair magazinban.

 

forrás: http://life-style.hu/trend/2011/11/7/A_het_sminkje_a_romlott_urino_NHMO9L#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_11_7

Módosítás: ( 2011. november 11. péntek, 11:36 )  

Smink divat

Elégedetlen az arcformájával? Egyszerű a

News image

A smink egyik lényeges eleme az arcpír. Fontos, hogy milyen színt választunk, és...

Tovább...

Szemceruza sminkek a szemed színéhez

News image

A szemceruza mindannyiunk kedvence: használata egyszerű, gyors, látványos és tar...

Tovább...

Sminkelj trendesen!

News image

Ha össze kellene foglalnom a 2010-es tavaszi-nyári sminktrendeket egy szóban, az...

Tovább...

Sminktrükkök minden problémára

News image

Nem számít, mit szeretnél elkendőzni, ha helyesen jársz el, a make-up csodákat t...

Tovább...
You are here: Címlap Smink alapok Smink: a romlott úrinő